Néhány éve települt be hazánkba az ázsiai származású pettyes-szárnyú, foltos-szárnyú muslica (Drosophila susukii), és gyorsan terjed. Június második felében jelennek meg az apró, 1-2 mm nagyságú, légyszerű muslicák, jelenlétükre októberig lehet számítani.

A kártevő igen apró, az emberek többsége a ház körül gyakori ecetmuslicának véli. Életmódja, tápláléka és a fertőzés módja attól lényegesen eltérő. Igen szapora és melegigényes rovar. Kedvező feltétel életéhez és szaporodásához a 20-30 °C-os hőmérséklet. Első légynemzedéke és károsítása június második felétől szokott megjelenni, ami egybeesik a málna érésének indulásával. Az őszi lehűlésig számos légy nemzedéke fejlődik ki. 7-8 °C-os hőmérséklet állítja le élettevékenységét, szaporodását, károsítását, és fagypontnál egyedei már elpusztulnak. Szedés alatt a talajra lehullott, túlérett, beteg bogyókban sokáig fenntartják magukat a rovarok.

Drosophila suzukii

Kedvelt gyümölcsfajok, melyeket megfertőz, vékony héjúak, elsősorban a bogyós gyümölcsűeket veszélyezteti. Az érésben lévő vagy már érett gyümölcs ép héját fűrészes tojócsövükkel felszakítják, átszúrják, és a héj alá helyezik petéiket. A gyümölcs húsában fejlődő lárva ott, helyben bábozódik, majd a légy kirágja magát, ennek helyét lyuk jelzi, majd újabb generációk követik. A fertőzött gyümölcs húsa megpuhul, gyakran elrohad, mivel a bőrszöveti sebzésnél másodlagosan kórokozók is bejutnak a gyümölcsbe. Málnánál a bogyóban több, 3-5 lárva is fejlődhet, a belseje elfolyósodik.

Hűtőszekrényben a lárvák kimásznak
Foltosszárnyú muslica lárvák málnabogyón

A lárvák 2-3 mm hosszúak, lábatlanok, vékonyak, csontszínűek, a bogyókban kifejlődő bábok is hasonló méretűek, sárgás színűek, nem mozognak.

Foltosszárnyú muslica báb

A foltosszárnyú muslica a cseresznyét, kajszit, nektarint, szilvát, és a bogyós gyümölcsűeket – málnát, epret, szedret, áfonyát, szőlőt – és a fügét is fertőzi. A termesztett gyümölcsfajok húsos termései mellett felmérések szerint a vadon nőtt és újabban kertekben is ültetett fák, cserjék közül a som, vadon nőtt prunusz-félék, szedrek, bodza, tiszafa, alkörmös, kutyabenge bogyóit is megfertőzik, azokban is fenntartják magukat. Potenciális fertőzési forrásként kell tekinteni ezen növények terméseit is.

Tárolókban, pincékben elhelyezett vagy lakásba bevitt és szabadon tartott fertőzött gyümölcsből a muslicák szétrepülnek, meghúzódnak. Veszélyt az jelent, hogy a felsorolt fagymentes helyeken bábállapotban fennáll számukra az áttelelés lehetősége.

Foltosszárnyú muslica tárolás alatt

A védekezés meglehetősen nehéz ellenük. A védekezést a kártevő felszaporodásának, áttelelésének megakadályozására, csökkentésére kell alapozni, ezért talajra ne dobáljuk le a beteg, fertőzött bogyókat szüretelés alatt, hanem külön edényben gyűjtsük. A muslica lárvákkal fertőzött bogyókból folyamatosan kikelő muslicák tömege biztosítja utánpótlásukat. A túlérett, beteg bogyók komposztra sem kerülhetnek ugyan ezen ok miatt. A házi tárolókba, pincékbe ne helyezzünk el muslicával fertőzött gyümölcsöt, mivel fagymentes helyen azok életben maradnak, áttelelnek.

Egyedszámukat csapdákkal csökkenthetjük: ecetet, cukrot, a védendő érett gyümölcsöt, valamint kevés mosogató szert is tartalmazó csalogató oldatok hatékonyan vonzzák a szárnyas egyedeit. Az apró lyukú tüll anyaggal szorosan befedett palack csapdákat az érő gyümölcs szintjében kell kihelyezni a növényekre. A csapdák a szárnyas, kifejlett alakjukat vonzzák és gyérítik. A www.csalomoncsapdak.hu oldalon a kártevőre kifejlesztett illatcsapdák is kaphatók.

Kémiai védekezéshez rendelkezésre állnak rovarölő szerek, bár az élelmezésügyi várakozási idő nehezen vagy nem tartható be a folyamatosan érő és emiatt folyamatosan szüretelt gyümölcsöknél, például a málna és szeder esetében. A lambda-cihalotrin hatanyagú Karate, Zeon várakozási ideje 3-7-14 nap között változik, kultúráktól függően, míg a spinozad hatóanyagú Laser duplo esetében csak 3 nap. Neemazal szedernél, málnánál 7 napos várakozási idő betartásával használható. A felsorolt szabad forgalmú szerek engedélyezettek és hatnak ellenük.

jojobetsekabetbetebetbetebet girişbetebet güncel girişbetebetbetebet girişbetebetbetebet girişbetebet güncel girişgrandpashabetgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişjojobet 1167jojobet 1168jojobet 1168jojobet 1168grandpashabet 7117grandpashabet 7117grandpashabet 7117jojobet 1168grandpashabet 7117holiganbet 1238holiganbet 1238holiganbet 1238holiganbet 1238meritking 2010meritking 2010meritking 2010meritking 2010matbet 958matbet 958matbet 958matbet 958jojobet 1167holiganbet 1238jojobet 1168holiganbet 1238grandpashabet 7117matbet 958jojobet 1168jojobet 1168holiganbet 1238holiganbet 1238grandpashabet 7117grandpashabet 7117meritking 2010meritking 2010meritking 2010matbet 958casibomcasibomcasibomcasibomcasibomcasibom girişcasibomcasibom güncelcasibomcasibomcasibom girişcasibom girişcasibom girişjojobetjojobet girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişjojobetjojobet girişmeritbetmeritbet girişmeritbetmeritbet girişmeritbetmeritbet girişankara fizyoterapiankara pilatesankara bel fıtığıankara boyun fıtığıçankaya fizyoterapiçankaya pilatesçankaya bel fıtığıçankaya boyun fıtığıcasibomcasibom girişkingroyalkingroyalkingroyalmeritbetmeritbet girişmeritbetkingroyaljojobetjojobet girişjojobet güncelcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişholiganbetholiganbet girişultrabetultrabet girişultra bet güncel girişultrabetholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişkulisbetkulisbet girişkulisbetkulisbet girişjojobetjojobet girişbahiscasinobahiscasino girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişalobetalobet girişkralbetkralbet girişkralbet girişjojobetjojobet girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişinterbahisinterbahis girişinterbahisinterbahis girişinterbahisinterbahis girişsafirbetsafirbet girişsafirbetsafirbet girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişjojobet güncelensadbetciobetciobetcio güncel girişbetcio güncel adresbetciobetcio girişbetcio güncel girişbetcio güncel adresinterbahisinterbahis girişjasminbetjasminbet girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişimajbetimajbet girişimajbetimajbet girişrestbetrestbet girişrestbetrestbet girişpiabellacasinopiabellacasino girişpiabellacasinopiabellacasino girişbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortcasibomjojobetpusulabetpusulabet girişbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortavcılar escortesenyurt escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortavcılar escortesenyurt escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişmadridbetmadridbet girişmadridbet güncel girişwbahiswbahis girişmadridbetmadridbet girişzirvebetzirvebet girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişzirvebetzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel giriştrendbettrendbet giriştrendbet güncel girişbetciobetcio girişbetcio güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişbetparkbetpark girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişjojobetjojobet girişjojobetjojobetjojobet girişcasibomcasibom girişmadridbetmadridbet girişmadridbet güncel girişkingroyalkingroyal girişjojobetjojobet güncel girişjojobetjojobet güncel girişjojobetjojobet güncel girişcasibomcasibom güncel girişcasibomcasibom güncel girişmarsbahismarsbahismarsbahis güncel girişpokerklaspokerklas giriş