Jellegzetes tünetei alapján biztosan felismerhető ez az élettani, anyagcsere betegség.

A zöld paradicsombogyók növekedésekor, a legelső bogyók alsó, szárral ellentétes végén feltűnő elváltozások, nagy kiterjedésű foltok figyelhetők meg. Kezdetben világos, szürkés, később barna színűek, megsötétednek, majd feketés színt vesznek fel. Másodlagosan rajta gombatelepek is kifejlődhetnek. A foltoknak mindig határozott szélük van, kissé besüppednek, méretük 1-3 cm-t is elérhetik. Bár rothadásnak hívják, valójában szárazak a foltok. A bogyó a folt ellenére beérik, a beteg rész eltávolítása után az ép része fogyasztható.

A betegség a kalciumforgalom zavarával, felvételének csökkenésével, hiányával áll összefüggésben. Nem abszolút kalcium hiányról van szó, hanem annak felvételét akadályozó, lassító tényezők szerepéről. Időjárási tényezők (magas hőmérséklet, a talaj fokozott felmelegedése), talajban található tápelemek mennyisége, azok nem megfelelő aránya befolyásolják a betegség kialakulását. Túlzott kálium adagolás, a talaj levegőtlensége és az egyenlőtlen vízellátás (víz-stressz) segíti a csúcsfoltosság fellépését. A gyakori öntözéssel a talaj kalcium tartalma hamar lecsökken, mivel a talajból kimosódik. A betegségre egyes fajták érzékenyek, gyakori, hogy ahol több fajta paradicsomot is nevelnek, csak egyes fajtá(k)nál lép fel a betegség, míg a többinél – azonos gondozás, azonos termesztési körülmények között – nem.

Paprika termésen is hasonló, nagy elhaló foltokat szokott okozni annak csúcsi végén, vagy ahhoz közeli oldalán.

A védekezés alapja ennél a betegségnél is a megelőzés. Tápdús, szerves anyagban gazdag, lehetőleg minél több tápelemet tartalmazó, harmonikus összetételű talajt biztosítsunk a növényeknek. Érdemes természetes ásványi anyagokat is használni, az ültetőgödörbe tegyünk vulkanikus eredetű alginitet is. Vannak forgalomban olyan szárított szerves trágyák, melyek kalcium tartalma kifejezetten magas (10 %), ilyeneket válasszunk a paradicsom alá. A növények fejlődése alatt biztosítsuk az egyenletes talajnedvességet, ne engedjük kiszáradni kritikus szintre talajukat.

Ha megjelenik a korai bogyóknál a betegség, a későbbi egészséges termések képződését, a hiányzó kalcium gyors pótlását, kalcium tartalmú, vízben oldódó lombtrágyák permetezésével érhetjük el. A néhány órán belül felszívódó anyagokkal megelőzhető a későbbi paradicsombogyóknál a betegség kialakulása. A meglévő károsodott bogyókon már nem segít. A kezelést virágzástól a termésérés befejezéséig többször érdemes ismételni.

Csúcsrothadás ellen számos készítmény van forgalomban, többek között Organit kalcium, Wuxal kalcium, Fitohorm turbo Ca, DAMISOL Kálcium, Wuxal Aminocal. Megelőzésképpen a Kalcium-nitrát is alkalmas kalcium pótlásra beöntözéssel és lombpermetezés formájában egyaránt. Más növényeknél (alma, paprika, kabakosok) is fellépő kalcium hiány kezelésére is felhasználhatók ugyanezek a készítmények. Terjedőben van a kerti növények betegségei ellen hígított tejjel végzett megelőző permetezések gyakorlata. A nyers, kezeletlen tej 1:5 arányú hígításban – leveleken keresztül felszívódva – a kalcium pótláshoz is hozzájárul.

jojobetsekabetbetebetbetebet girişbetebet güncel girişbetebetbetebet girişbetebetbetebet girişbetebet güncel girişgrandpashabetgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişjojobet 1167jojobet 1168jojobet 1168jojobet 1168grandpashabet 7117grandpashabet 7117grandpashabet 7117jojobet 1168grandpashabet 7117holiganbet 1238holiganbet 1238holiganbet 1238holiganbet 1238meritking 2010meritking 2010meritking 2010meritking 2010matbet 958matbet 958matbet 958matbet 958jojobet 1167holiganbet 1238jojobet 1168holiganbet 1238grandpashabet 7117matbet 958jojobet 1168jojobet 1168holiganbet 1238holiganbet 1238grandpashabet 7117grandpashabet 7117meritking 2010meritking 2010meritking 2010matbet 958casibomcasibomcasibomcasibomcasibomcasibom girişcasibomcasibom güncelcasibomcasibomcasibom girişcasibom girişcasibom girişjojobetjojobet girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişjojobetjojobet girişmeritbetmeritbet girişmeritbetmeritbet girişmeritbetmeritbet girişankara fizyoterapiankara pilatesankara bel fıtığıankara boyun fıtığıçankaya fizyoterapiçankaya pilatesçankaya bel fıtığıçankaya boyun fıtığıcasibomcasibom girişkingroyalkingroyalkingroyalmeritbetmeritbet girişmeritbetkingroyaljojobetjojobet girişjojobet güncelcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişholiganbetholiganbet girişultrabetultrabet girişultra bet güncel girişultrabetholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişkulisbetkulisbet girişkulisbetkulisbet girişjojobetjojobet girişbahiscasinobahiscasino girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişalobetalobet girişkralbetkralbet girişkralbet girişjojobetjojobet girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişinterbahisinterbahis girişinterbahisinterbahis girişinterbahisinterbahis girişsafirbetsafirbet girişsafirbetsafirbet girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişjojobet güncelensadbetciobetciobetcio güncel girişbetcio güncel adresbetciobetcio girişbetcio güncel girişbetcio güncel adresinterbahisinterbahis girişjasminbetjasminbet girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişimajbetimajbet girişimajbetimajbet girişrestbetrestbet girişrestbetrestbet girişpiabellacasinopiabellacasino girişpiabellacasinopiabellacasino girişbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortcasibomjojobetpusulabetpusulabet girişbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortavcılar escortesenyurt escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortavcılar escortesenyurt escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişmadridbetmadridbet girişmadridbet güncel girişwbahiswbahis girişmadridbetmadridbet girişzirvebetzirvebet girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişzirvebetzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel giriştrendbettrendbet giriştrendbet güncel girişbetciobetcio girişbetcio güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişbetparkbetpark girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişjojobetjojobet girişjojobetjojobetjojobet girişcasibomcasibom girişmadridbetmadridbet girişmadridbet güncel girişkingroyalkingroyal girişjojobetjojobet güncel girişjojobetjojobet güncel girişjojobetjojobet güncel girişcasibomcasibom güncel girişcasibomcasibom güncel girişmarsbahismarsbahismarsbahis güncel girişpokerklaspokerklas giriş