Már hazánkban is elérhető, alkalmazzák az Air Spading gyökérfeltáró eljárást, amit jobb híján légárammal végzett ásásnak lehet nevezni.

Egy új talajeltávolító módszerről van szó. Felhasználása minden olyan helyen előnyös, ahol a fák meglévő gyökérzete körül és alatta a talajt ki kell termelni, a gyökérzetet fel kell tárni, mindezt úgy, hogy a gyökérzet ne sérüljön.

A módszer egyszerű és ötletes: magas nyomású levegővel lazítják és bontják meg a gyökerek felett és között, sok év alatt összetömörödött földet.

A módszer terjedése elsőnek a városi környezetben élő fák gyökérzetének közelében elhelyezkedő közműhálózat javítása, telepítése esetén várható. A hagyományos talajfelbontás során a fák gyökereinek többségét elvágják, hogy a közművezetékekhez hozzá férjenek, ezzel olyan gyökérkárosodást okoznak, mely a fák gyengülését, lassú sorvadását, végül kipusztulását okozzák. Már vannak hazai kivitelezők, akik az eljáráshoz szükséges gépekkel rendelkeznek, és alkalmazzák is a gyökérfeltárásnak ezt a módját.

A sűrített levegős gyökérfeltárás más célra is alkalmas:

  • elhasznált, fa alatti kiüresedett talaj kíméletes cseréjére,
  • a mélyre ültetett vagy utólag talajjal feltöltődött fák törzsének kiszabadítására, a felesleges felső talajréteg eltávolítására a gyökérnyakig,
  • fagyengülések számos esetben gyökérkárosodás, gyökér- vagy gyökérnyaki betegségekkel állnak kapcsolatban. Azok feltárásában és a pontos diagnosztizálásában is segít ez a gyökérkímélő eljárás.
  • facsemeték ültetése utáni törzs körüli talajfeltöltések későbbi elegyengetésére, talajfelszín elsimítására,
  • fák átütetéséhez ép, csonkolás nélküli gyökérrendszerű egyedek előállítására, melyek gyors megeredése garantált. Különösen koros fák esetében jelentős a módszer.

Az eljárás parkokban, kertekben élő koros, értékes fák esetében is hasznos, felhasználható a talaj levegőztetésének fokozására is. Ezzel a céllal a fák alatt sugárirányban feltörik a talaj felső rétegét, a kialakított árkokba levegőt préselnek, majd a barázdákat tápanyaggal feltöltik. A fellazult talajból több levegőhöz, majd tápanyaghoz jut a fa, ami jelentős kondíció javulást eredményez.

Átültetéshez előkészített fa

Nagy forgalmú területen – akár emberi taposás, akár járművek okozták – fák körüli talaj gyakran összetömörödik, ami kedvezőtlen a fák növekedésére, egészségi állapotára. A talajból kiszorult levegő nem engedi a csapadékvíz beszivárgását, az a kevés csapadék, ami lehullik, hasznosulás nélkül elfolyik a talaj felszínén. A lehulló csapadék rosszul vagy nem hasznosul. A talajszemcsék közé bejuttatott levegő életteret biztosít a talajban élő mikro és makro szervezetek számára is, azok pótlását, újtelepítését a feltárt gyökerek közé, fölé juttatott komposzttal, talajoltó készítményekkel segítik. A kezelés után a szabadon álló gyökereket, felületét laza talajjal újra fedni szükséges.

Betemetett törzs kibontása

A talaj tömörödése házi kertekben építkezések után is gyakori probléma, az építési anyagok szállítását végző nagy súlyú gépek után a talaj olyan mértékben össze préselődik, hogy a beültetett fák nem fejlődnek, gyengék a gondos ápolás ellenére is. A gyökérzóna fellazítása és tápanyag ellátása után megindul a fák gyors regenerálódása.

jojobetsekabetbetebetbetebet girişbetebet güncel girişbetebetbetebet girişbetebetbetebet girişbetebet güncel girişgrandpashabetgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişjojobet 1167jojobet 1168jojobet 1168jojobet 1168grandpashabet 7117grandpashabet 7117grandpashabet 7117jojobet 1168grandpashabet 7117holiganbet 1238holiganbet 1238holiganbet 1238holiganbet 1238meritking 2010meritking 2010meritking 2010meritking 2010matbet 958matbet 958matbet 958matbet 958jojobet 1167holiganbet 1238jojobet 1168holiganbet 1238grandpashabet 7117matbet 958jojobet 1168jojobet 1168holiganbet 1238holiganbet 1238grandpashabet 7117grandpashabet 7117meritking 2010meritking 2010meritking 2010matbet 958casibomcasibomcasibomcasibomcasibomcasibom girişcasibomcasibom güncelcasibomcasibomcasibom girişcasibom girişcasibom girişjojobetjojobet girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişjojobetjojobet girişmeritbetmeritbet girişmeritbetmeritbet girişmeritbetmeritbet girişankara fizyoterapiankara pilatesankara bel fıtığıankara boyun fıtığıçankaya fizyoterapiçankaya pilatesçankaya bel fıtığıçankaya boyun fıtığıcasibomcasibom girişkingroyalkingroyalkingroyalmeritbetmeritbet girişmeritbetkingroyaljojobetjojobet girişjojobet güncelcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişholiganbetholiganbet girişultrabetultrabet girişultra bet güncel girişultrabetholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişkulisbetkulisbet girişkulisbetkulisbet girişjojobetjojobet girişbahiscasinobahiscasino girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişalobetalobet girişkralbetkralbet girişkralbet girişjojobetjojobet girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişinterbahisinterbahis girişinterbahisinterbahis girişinterbahisinterbahis girişsafirbetsafirbet girişsafirbetsafirbet girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişjojobet güncelensadbetciobetciobetcio güncel girişbetcio güncel adresbetciobetcio girişbetcio güncel girişbetcio güncel adresinterbahisinterbahis girişjasminbetjasminbet girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişimajbetimajbet girişimajbetimajbet girişrestbetrestbet girişrestbetrestbet girişpiabellacasinopiabellacasino girişpiabellacasinopiabellacasino girişbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortcasibomjojobetpusulabetpusulabet girişbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortavcılar escortesenyurt escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortavcılar escortesenyurt escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişmadridbetmadridbet girişmadridbet güncel girişwbahiswbahis girişmadridbetmadridbet girişzirvebetzirvebet girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişzirvebetzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel giriştrendbettrendbet giriştrendbet güncel girişbetciobetcio girişbetcio güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişbetparkbetpark girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişjojobetjojobet girişjojobetjojobetjojobet girişcasibomcasibom girişmadridbetmadridbet girişmadridbet güncel girişkingroyalkingroyal girişjojobetjojobet güncel girişjojobetjojobet güncel girişjojobetjojobet güncel girişcasibomcasibom güncel girişcasibomcasibom güncel girişmarsbahismarsbahismarsbahis güncel girişpokerklaspokerklas giriş