Sokan vásárolnak élő, gyökeres, konténeres fenyőfát karácsonyra azzal a céllal, hogy az ünnepek után kertjükbe kiültessék.

Ha ez utóbbi a cél, előbb érdemes utána járni, hogy a kiválasztott fenyőfaj milyen méretűre nő, mennyi helyet igényel majd kifejlett korában, rendelkezésre áll-e akkora szabad terület a kertben. Későbbiekben nélkülözhetetlen lesz az egész évi folyamatos öntözési feltételek biztosítása is.

Az ünnep utáni kiültetés sikerét, a fa begyökeresedését a kitermelésétől kiültetéséig ért hatások, kezelések határozzák meg. Amit sajnos nem mindig ismerünk. Az edényben a földnek nem szabad kiszáradnia, annak folyamatosan nedvesnek kell lennie. Olyan helyről célszerű konténeres fát vásárolni, ahol ez a feltétel biztosított (elsősorban termelőnél). Érdemes jóval karácsony előtt megvenni a konténeres fát, és kertben, szabadban nevelni karácsonyig folyamatos öntözés mellett.

Konténeres élő gyökérzetű karácsonyfa

Ünnepek alatt, amikor a fenyő a lakásba kerül, a fűtött szobai körülmények sokk hatásként érik a fát: nem csak a meleg, hanem a száraz levegő és a kevés fény is kedvezőtlen számára. Ha van rá lehetőség, a lakás kevésbé fűtött részében helyezzük el a fát, és minél rövidebb ideig tartsuk benn. Lakásban különösen kell ügyelni a konténer talajának nedvesen tartására. Mind a lakásba bevitel előtt, mind onnan a kitelepítése után a fát szoktatni kell a hőmérséklet változásához, néhány napig tartó átmeneti hőmérsékletű helyen tartással.

Kis lakáshoz kis méretű karácsonyfa való

A fenyő kiültetése, ha nem fagyott a talaj, még télen, január közepe után is elvégezhető a fa szoktatása után. Az ültetőgödröt már decemberben el lehet készíteni, 100-150 cm-es fenyőfához legalább 60-80 cm-es gödör szükséges. A gödör aljába szerves trágya, komposzt is kerüljön bőséggel. Ültetésnél, a fa kiemelésénél óvjuk annak földlabdáját, ne essen szét, mert a sikeres eredésnek ez is feltétele. A fenyőfélék ültetése nem különbözik a többi fa ültetésétől, behelyezés után alaposan tömöríteni kell a talajt, és a gyökérzetet áztatás szerűen beöntözni.

Karácsonyfa kiültetése

Amennyiben csak márciusban ültetik ki a fát, addig szabadban, fagymentes helyet biztosítsunk számára. Az edényben telelő növények talaja, abban a gyökérzet hamar átfagy, ami gyökérkárosodást, gyökérelhalást okoz. A gyökérzet fagy elleni védelmének egyszerű módja a fa konténerrel együtt talajba süllyesztése (ásása) a fagyok megszűnéséig. Sokszor elegendő védelmet nyújt a ház külső falának hősugárzó, melegítő hatása a falhoz állított konténeres, cserepes növényeknél.

Fejlett gyökérzetű karácsonyfa földlabdával

Aki fenyőt (örökzöldet) ültet, figyelembe kell vennie, hogy a fenyők télen is élnek, anyagcseréjük télen is igényli a nedves talajt, hasonlóan a többi örökzöldekhez. Száraz, tartósan csapadékmentes téli időszakban szükséges lehet öntözése. Minden tél más lefolyású, kövessék figyelemmel növényeik fejlődését, állapotát télen is!

Növendék fenyőfa ültetvény

jojobetsekabetbetebetbetebet girişbetebet güncel girişbetebetbetebet girişbetebetbetebet girişbetebet güncel girişgrandpashabetgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişjojobet 1167jojobet 1168jojobet 1168jojobet 1168grandpashabet 7117grandpashabet 7117grandpashabet 7117jojobet 1168grandpashabet 7117holiganbet 1238holiganbet 1238holiganbet 1238holiganbet 1238meritking 2010meritking 2010meritking 2010meritking 2010matbet 958matbet 958matbet 958matbet 958jojobet 1167holiganbet 1238jojobet 1168holiganbet 1238grandpashabet 7117matbet 958jojobet 1168jojobet 1168holiganbet 1238holiganbet 1238grandpashabet 7117grandpashabet 7117meritking 2010meritking 2010meritking 2010matbet 958casibomcasibomcasibomcasibomcasibomcasibom girişcasibomcasibom güncelcasibomcasibomcasibom girişcasibom girişcasibom girişjojobetjojobet girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişjojobetjojobet girişmeritbetmeritbet girişmeritbetmeritbet girişmeritbetmeritbet girişankara fizyoterapiankara pilatesankara bel fıtığıankara boyun fıtığıçankaya fizyoterapiçankaya pilatesçankaya bel fıtığıçankaya boyun fıtığıcasibomcasibom girişkingroyalkingroyalkingroyalmeritbetmeritbet girişmeritbetkingroyaljojobetjojobet girişjojobet güncelcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişholiganbetholiganbet girişultrabetultrabet girişultra bet güncel girişultrabetholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişholiganbetholiganbet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişkulisbetkulisbet girişkulisbetkulisbet girişjojobetjojobet girişbahiscasinobahiscasino girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişalobetalobet girişkralbetkralbet girişkralbet girişjojobetjojobet girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişinterbahisinterbahis girişinterbahisinterbahis girişinterbahisinterbahis girişsafirbetsafirbet girişsafirbetsafirbet girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişjojobet güncelensadbetciobetciobetcio güncel girişbetcio güncel adresbetciobetcio girişbetcio güncel girişbetcio güncel adresinterbahisinterbahis girişjasminbetjasminbet girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişimajbetimajbet girişimajbetimajbet girişrestbetrestbet girişrestbetrestbet girişpiabellacasinopiabellacasino girişpiabellacasinopiabellacasino girişbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortcasibomjojobetpusulabetpusulabet girişbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortavcılar escortesenyurt escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortavcılar escortesenyurt escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortbeylikdüzü escortesenyurt escortavcılar escortzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişmadridbetmadridbet girişmadridbet güncel girişwbahiswbahis girişmadridbetmadridbet girişzirvebetzirvebet girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişzirvebetzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel giriştrendbettrendbet giriştrendbet güncel girişbetciobetcio girişbetcio güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişbetparkbetpark girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişngsbahisngsbahis girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişjojobetjojobet girişjojobetjojobetjojobet girişcasibomcasibom girişmadridbetmadridbet girişmadridbet güncel girişkingroyalkingroyal girişjojobetjojobet güncel girişjojobetjojobet güncel girişjojobetjojobet güncel girişcasibomcasibom güncel girişcasibomcasibom güncel girişmarsbahismarsbahismarsbahis güncel girişpokerklaspokerklas girişgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabet günceljojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişcasibomcasibom girişjojobetjojobet giriş