Cserepes virágok vásárlásánál érdemes megnézni, hogy a kiválasztásra kerülő növény milyen környezetben érzi jól magát.

Minden lakásban, házban vannak olyan helyiségek, ahol kevés fény jut be a szoba belsejébe, ilyen helyekre csak fényszegény körülményeket is elviselő virágfajokat érdemes helyezni. A kevés fény okozta jelenség különösen a november és március közötti időszakra jellemző, amikor az évszakok változása miatt lerövidülnek a világos nappalok, meghosszabbodnak a sötét, fénymentes éjszakák. Mindezeket fokozzák téli hónapokra jellemző, gyakori borús, felhős időszakok.

A szobai növényekről elhelyezésük előtt érdemes megtudni, hogy a külső napfényhez milyen a viszonyuk: vannak kifejezetten közvetlen napfényt kedvelőek, de vannak világosságot szerető, viszont közvetlen napot nem tűrő növények. Ez utóbbiak között találhatók olyanok is, amik jól és tartósan elviselik a számukra kiválasztott fényszegény helyet is.

Jelen összefoglalóban olyan virágokat ajánlok megfontolásra, melyek sötétebb, fényszegény helyen is megélnek. Legtöbb virágnak létezik egyszínű, zöld levelű változata, ezek jobban tűrik a fényhiányt. Míg a tarka levelű, főleg a világos színű, fehér foltos levelekkel rendelkező, dekoratív fajtáik igényesebbek, ezek nem érzik jól magukat sötét helyeken.  Fényhiányos helyre az alábbiakban felsorolt virágok egyszínű, zöld levelű alapfajtáját válasszuk, azok nem fognak csalódást okozni nevelésük során.

A növények ápolásánál figyelembe kell venni, hogy a világosság (fény) erőssége, hossza befolyásolja a növények vízigényét. A kevés fény mellett élő növények kevesebb vizet használnak fel a cserepükből, mint a lakás világos helyén élő egyedek, tehát ritkábban és kevesebb vízzel érdemes öntözni. A fényszegény helyen tartott virágok növekedését a hőmérséklet is befolyásolja. Akkor lesz mutatós virágunk ilyen helyen, ha a fény, víz, hőmérséklet tényezők összhangban vannak egymással, nem egymás ellen dolgoznak. Különben megnyúlt, halványszínű, erőtlen hajtásokat nevelő növények lesznek belőlük.

A következő növények közül javaslok választani:

Agglegény pálma (Zamioculcas) igénytelen, ellenálló virág, száraz levegőjű lakásban is jól érzi magát. Kevés gondozást kíván, ritkán, és visszafogottan kell öntözni. Túlöntözése gyakran gyökérrothadást okoz, nem szabad „túlgondozni”. Levelei szép, fényesen zöld színűek, húsosak. Lassan nő, közvetlen napfény ne érje, azon kívül kifejezetten sötét helyiségben is jól érzi magát 18-26 °C körüli hőmérsékletnél. Helyváltoztatását nehezen viseli.

Agglegénypálma

Anyósnyelv (Sansevieria) szívós, kevés gondozást igénylő virág. Sok faja és azon belüli fajtája ismert, ezek alakra, magasságra, színre különböznek. Leveleik húsosak, merevek, felállóak, vastag bőrszövet fedi, ezért kevés vízzel is beérik. Sötét helyen is megélnek, de a világos helyet is kedvelik. 18 °C körüli hőmérséklet optimális számukra.

Anyósnyelv

Ékszerorchidea (Ludisia discolor) trópusi erdők aljnövényzetéből származik. Sötétzöld fényes levelei nyújtják díszítő értékét. Párás levegőben, kevés fény mellett, laza földbe ültetve érzi jól magát, melegigényes. Talaját folyamatosan nedvesen kell tartani.

Ékszerorchidea

Kukoricalevél (Aspidistra) elfeledett virágról van szó, bár újabban színes, csíkos, foltos levelű változatai is megjelentek a virágpiacon. Igazán túlélő növényről van szó, ami meglepően jól elviseli a kevés fényt, kis gondozás igényű, kevés öntözéssel beéri. A tarka levelű dekoratív fajtái már lényegesen igényesebbek.

Kukoricalevél

Rákvirág (Aglaonema) igénytelen, régi típusai kifejezetten fényszegény helyen is jól érzik magukat, bár ilyen helyeken levelei kevésbé mintázottak és növekedésük leáll. Szárai – felnyurgulásuk után – levágva vízben könnyen gyökeret fejlesztenek, vízben is fenntarthatóak, nem csak földben nevelve. Igazi túlélő.

Rákvirág

Szobaborostyán (Hedera) fagymentes helyen marad életben, szobahőmérsékletnél alacsonyabb (18°C alatti) hőmérséklet megfelelő számára. Gyorsan nő, futó szárait szükséges lehet gyakran visszametszeni. Öntözésen kívül más gondozást nem igényel. A szabadföldön élő borostyán lakásban nem érzi jól magát, ott rövid életű lesz, nem összekeverendő a két növény.

A választékot még ki lehet bővíteni szobai páfrányokkal (Polystichum), törpeborsokkal (Peperomia félék), és a futó növények közül a kúszó filodendronnal (Philodenron), valamint a szobai futóka (Epipremnum) fajokkal, azok közül is az egyszínű, zöld levelűekkel. Szobai futóka vízben is hosszú ideig, évekig is megél, abban is nevelhető, hasonlóan a rákvirághoz.

Törpebors
Szobai futóka

Kevésbé világos helyen tartott növények leveleit is rendszeresen szükséges ellenőrizni, azokon is felszaporodhatnak a szobai, apró, ezért kevésbé feltűnő, szívó kártevők (atkák, levéltetvek, tripszek, pajzstetvek).

jojobetjojobet girişmarsbahismarsbahis girişjojobet güncel girişbetciobetcio girişultrabetultrabet girişcasibomcasibom girişcasibom güncel girişholiganbet girişholiganbet güncel girişholiganbetnakitbahisnakitbahis girişpusulabetpusulabet girişartemisbetartemisbet girişjojobet girişjojobetmavibetmavibet girişjojobetjojobet girişultrabetultrabet girişmavibetmavibet girişteosbetteosbet girişnakitbahisnakitbahis girişnakitbahis güncel girişcasibomcasibom girişcasibom güncel girişcasibomcasibom girişjojobetjojobet girişjojobetmavibet girişmavibet güncel girişmavibetmavibet girişmavibet girişmavibet güncel girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel giriştlcasinotlcasino girişelitbahiselitbahisnakitbahisnakitbahis girişartemisbetartemisbet girişholiganbetholiganbet girişlunabetlunabet girişjojobetjojobet girişcratosroyalbetcratosroyalbet girişcasibomcasibom girişcasibom güncel girişcasibomcasibommavibetmavibet girişkingroyalkingroyal girişjojobetjojobet girişzirvebetzirvebetzirvebet girişnakitbahisnakitbahis girişnakitbahis güncel girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişnakitbahisnakitbahis girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişwinxbetwinxbet girişmadridbetmadridbet girişmeritbetmeritbet girişteosbetteosbet girişbetsmovebetsmove girişartemisbetartemisbet girişbetasusbetasus girişbetasusbetasus girişartemisbetartemisbet girişjojobetjojobet girişjojobet girişjojobet girişultrabetultrabet girişkalebetjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişkuşadası escortkuşadası bayan escortdiyarbakır escortdiyarbakır bayan escortjojobetjojobet güncel girişmavibetmavibet girişnakitbahisnakitbahis girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişmavibetmavibet girişmavibetmavibet girişkulisbetkulisbet girişteosbet girişteosbetjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişmavibetmavibet girişzirvebetzirvebet girişmavibetmavibet girişmavibet girişnakitbahisnakitbahis girişnakitbahis güncel girişmavibetmavibet girişmavibetmavibet girişmavibetmavibet girişnakitbahisnakitbahis girişnakitbahisnakitbahis girişlunabet girişholiganbet girişholiganbetlunabetartemisbetartemisbet girişartemisbetartemisbet girişartemisbetartemisbet girişartemisbetartemisbetartemisbet girişextrabetextrabet girişextrabet güncel girişmeritbetmeritbet girişjojobetjojobet girişmavibetmavibet girişmavibetmavibet girişbetnanobetnano girişsüratbetsüratbet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobetjojobet girişmatbetmavibetmavibet girişmarsbahismarsbahis girişjojobetjojobet girişmarsbahismarsbahis girişjojobetjojobet girişextrabetextrabet girişkavbetkavbet girişartemisbetartemisbet girişartemisbet güncel girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişcasibomcasibom girişcasibom güncel girişdinamobetdinamobetpiabellacasinotimebetpadişahbetgalabetromabetromabet girişpiabellacasinopiabellacasino girişpiabellacasinoholiganbetholiganbetvaycasinovaycasino girişpalacebetpalacebet girişmarsbahismarsbahis güncel girişjojobetjojobet güncel girişpiabellacasinoholiganbetholiganbet güncel girişvaycasinovaycasino girişholiganbetholiganbet girişholiganbet güncel girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişjojobetgrandpashabetjojobetjojobet girişjojobet güncel girişjojobetjojobet girişmatbetmatbetjojobetjojobet güncel girişmarsbahismarsbahis girişmarsbahis güncel girişmarsbahismarsbahis girişmarsbahis güncel girişmavibetmavibet girişvaycasinovaycasino girişikimisliikimisli girişikimisli güncel girişbetsmovebetsmove girişbetsmove güncel girişkavbetkavbet girişartemisbetartemisbet girişmavibetmavibet girişnakitbahisnakitbahis girişmatbetmatbet girişultrabetultrabet girişmegabahismegabahis girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişmatbet girişmarsbahismarsbahis girişmarsbahis güncel girişmarsbahismarsbahis girişmarsbahis güncel girişmarsbahismarsbahis girişmarsbahis güncel girişgalabetgalabet girişgalabet güncel girişdinamobet girişmeritkingmeritking girişmeritking güncel girişmatbetmatbet girişholiganbetcasibom girişistanbulbahis girişcapitolbet girişcapitolbet