A rózsa levelét tavasszal, nyár elején számos rovar károsíthatja, április végén már elsők között megjelent a levélsodró rózsadarázs (Blennocampa pusilla) és kártétele.

Miről ismerhető fel a kártétel?

A rózsa éppen kifejlődött levelei hosszirányban, a főérrel párhuzamosan összesodródnak mindkét oldalról a levelek hátoldala felé. Gyakori, hogy a levelek egy részén lép fel csak az elváltozás, és a hajtások sem egyenletesen fertőződnek.

A levélsodró rózsadarázs 3-4 mm méretű, fekete színű hártyás szárnyú darázs, apró tojásait az összesodrott levélbe rakja. A hamarosan kikelő lárvák kezdetben fehéres, később világoszöld színűek, teljes kifejlődési állapotukban elérik a 8-9 mm-es nagyságot. Júliusban elhagyják a leveleket, levetik magukat a talajra, úgynevezett „kokont”, burkot képeznek, amiben áttelelnek.

Hasonló levélsodródást okozhat a levéltetű is

A rózsát tavasztól őszig fertőzi és károsítja a rózsalevéltetű számos nemzedéke. A rózsalevéltetű a hajtásvégi fiatal leveleket kedveli, azokat szívogatja, a levelek hátoldalán népes telepeket alkot. Ezt követően a fertőzött levelek hátoldaluk felé összesodródnak. A levéltetű okozta levélsodródásnál a levéltetvek mindig jelen vannak, láthatóak.

Hogyan védekezhetünk a levélsodró rózsadarázs ellen?

Házi kertben, enyhe fertőzésnél, a besodródott levelek folyamatos lecsípésével és eltávolításával megelőzhetjük a bokrok díszítő értékének romlását, és kikelő lárvák lombrágását.

Súlyos fertőzésénél a rózsabokrok lombját felszívódó hatású rovarölő szerrel permetezzük (Mospilan) lárváik rágó károsítása ellen. A Mospilan egyúttal az összesodródott levelekben élő levéltetveket s elpusztítják és ellenük is védelmet biztosítanak.

lunabet girişholiganbet girişholiganbetlunabetextrabetextrabet girişextrabet güncel girişcasibomcasibom girişcasibom güncel girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişmatbetmatbetmatbetholiganbetholiganbet girişholiganbet güncel girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişmarsbahismarsbahis güncel girişmarsbahismarsbahis girişmarsbahismarsbahis girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişmarsbahismarsbahis girişmeritbetmeritbet girişjojobetimajbetimajbet girişimajbetimajbet girişjojobetmarsbahismarsbahis girişvaycasinovaycasino girişvaycasinovaycasino girişartemisbetartemisbet girişimajbetimajbet girişvaycasinovaycasino girişvaycasinovaycasino girişkingroyalkingroyal güncel girişjojobetjojobet girişkingroyalkingroyal güncel girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişmeritkingmeritking güncel girişmeritking girişkingroyalkingroyal güncel girişmeritkingmeritking girişmeritking güncel girişjojobetjojobet güncel girişjojobetjojobet girişjojobetjojobetzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişbornova escortdinamobetmavibetmavibet girişmavibet güncel girişbahis sitelericasino siteleribet siteleribahis sitelericasino sitelericasibombahis siteleribahis siteleriartemisbetartemisbet girişartemisbetartemisbet girişartemisbetartemisbet girişartemisbetartemisbet girişbetofficebetoffice girişbetofficebetoffice girişbetofficebetoffice girişdinamobet girişcratosroyalbetcratosroyalbetcratosroyalbet girişcasino siteleribet siteleribahis sitelerizirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişcapitolbetbetixiristanbulbahistaksimbetbetixir girişsekabet giriştrendbettaksimbet girişparobetmarsbahismarsbahis girişegebetegebet giriş