Több előforduló múzeumbogár faj közül a pusztító múzeumbogár (Anthrenus verbasci) gyakori házakban, lakásokban.

Viszonylag kisméretű bogár, szabadban virágporral táplálkozik. Nyitott ablakon, ajtón légáramlással vagy növénnyel kerül be a lakásokba, ahol megtelepedik, és rejtetten éli életét.

Lárvái a károsítók, a természetben is és otthonokban is elhalt, élettelen növényi és állati szerves anyagot fogyasztanak. Lakásban elsősorban szőrrel, tollal, bőrdarabokkal, gyapjúszálakkal, textíliákkal, szőnyeggel, falikárpittal, száraz növényi részekkel táplálkoznak, kutyatápokban, szárított gyógynövényekben is előfordulhatnak. Zárt térben készletkártevőnek tekinthetők. Múzeumi gyűjteményekben növényi és állati bemutatóanyagok rettegett károsítói, rendszeres védekezés szükséges ellenük.

A múzeumbogarak kifejlett alakjai 2-4 mm hosszúak, fajtól függően barnás színűek, tarka szárnyakkal. Zárt térben általában évente 1 nemzedékük fejlődik, de a bogár több évig is életképes, és szaporodik. Rejtett életet folytatnak. Jelenlétüket a lárváik után visszamaradó apró fekete ürülékszemcsék és jellegzetes levedlett lárvabőrük jelzik. Lárvák is aprók, 2-4 mm nagyságúak, barnák, vagy barnán csíkosak, jellegzetesen szőrözöttek. Fiókok, szekrények sötét, háborítatlan részein, azok alján élnek, ott kell keresni. A felsorolt háztartási textíliákon található kisméretű, szabálytalan rágások esetén, amennyiben ruhamolyra jellemző ürülék és szövedék nem található, érdemes a szekrények, fiókok alját ellenőrizni, kitakarítani.

Felszaporodott lárvák

A védekezés ellenük meglehetősen nehéz, hiszen a lakásba jutásukat észlelni és megelőzni szinte lehetetlen, felszaporodásuk otthonunkban rejtetten történik. Jelenlétükkel általában a károsításuk megtörténte után szembesülünk. Ilyenkor már csak a kármentés, a tárolt holmik átválogatása, alapos ellenőrzése, kitisztítása, és a kiürített tároló kitakarítása, oldalfalainak mentesítése a feladat. Száraz növényi eredetű csomagolt tápok, herbák is ellenőrizendők. Gyanú esetén – és ha azok mérete azt lehetővé teszi – 24-48 órás mélyhűtőben tárolás megsemmisíti a benne élő rovarok valamennyi fejlődési alakját.

Lárva a falon

A textil, gyapjú alapanyagú és mozgatás nélkül tárolt lakberendezési tárgyak, ruhadarabok veszélyeztetettek, rendszeres ellenőrzésre szorulnak. Kisebb méretű tárgyakat légmentes, tökéletes zárású dobozokban tudjuk kártételtől megvédeni. Levendulaolaj párologtatása a tárolókban távoltartó (repellens) hatású.

Lárvabőrök

A szőnyegek védelmét a rendszeres, mindkét oldali porszívózásuk általában biztosítja. Ruhamolyok elleni háztartási rovarölő szerek is hatnak ellenük, a tároló helyeken célzott alkalmazással. Értékes tárgyak, textíliák megvédésére gázosító hatású rovarölő szeres kezelés a megoldás a teljes helyiségben, hivatásos kártevő irtók is ilyen módon mentesítenek. A beavatkozás hátránya, hogy a kezelt terület a vegyszer lebomlásának végéig emberi tartózkodásra nem használható.

 

casibomcasibom girişcasibom güncel girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişthorchainthorchainthorchainholiganbetholiganbet girişholiganbet güncel girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişmarsbahismarsbahis güncel girişmarsbahismarsbahis girişmarsbahismarsbahis girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişmarsbahismarsbahis girişmeritbetmeritbet girişimajbetimajbet girişimajbetimajbet girişmarsbahismarsbahis girişvaycasinovaycasino girişvaycasinovaycasino girişartemisbetartemisbet girişimajbetimajbet girişvaycasinovaycasino girişvaycasinovaycasino girişkingroyalkingroyal güncel girişjojobetjojobet girişkingroyalkingroyal güncel girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişmeritkingmeritking güncel girişmeritking girişkingroyalkingroyal güncel girişmeritkingmeritking girişmeritking güncel girişjojobetjojobet güncel girişjojobetjojobet girişjojobetjojobetzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişbornova escortdinamobetmavibetmavibet girişmavibet güncel girişbahis sitelericasino siteleribet siteleribahis sitelericasino siteleribahis siteleribahis siteleriartemisbetartemisbet girişartemisbetartemisbet girişartemisbetartemisbet girişartemisbetartemisbet girişbetofficebetoffice girişbetofficebetoffice girişbetofficebetoffice girişcratosroyalbetcratosroyalbetcratosroyalbet girişcasino siteleribet siteleribahis sitelerizirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişsekabet girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişcasino siteleribahis siteleribet siteleribahis siteleribet sitelericasino sitelericasino siteleribahis siteleribet sitelericratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbetcratosroyalbet girişradissonbetradissonbet girişmavibetmavibet girişmavibetmavibet girişmavibetmavibet girişegebetegebet girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişdinamobet resmiholiganbetholiganbet girişholiganbet güncel girişthorchainthorchain swapgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişbahiscasinobahiscasino girişbahiscasinobahiscasino girişbahiscasinobahiscasino girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişholiganbetholiganbet girişholiganbet güncel girişcasibom girişgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişjojobetjojobet giriştaksimbettrendbettrendbet giriş