A jellegzetes alakú amerikai bivalykabóca (Stictocephala bisonia) a púpos kabócák családjába tartozó rovar, hazai előfordulásáról már 1912-ben beszámoltak. A bivalykabóca is, mint valamennyi kabóca faj, szúró- szívó szájszervvel rendelkezik, és a kiszívott növényi nedvvel táplálkozik. Létfenntartásához fás növény is szükséges, mivel petéi fás növények kérge alatt telelnek.
Lárvái és a kifejlett imágók eltérő módon károsítanak. Lárvák zömmel lágyszárú növények leveleit szívogatják, ennek jelentősége általában nem számottevő. Kivétel a szőlő, melynél szőlőlevelek vörösre színeződését (kékszőlő fajták) okozhatják. Az újonnan hazánkban is terjedő aranyszínű sárgaság fitoplazmás betegség levéltünetéhez hasonló levél vörösödéstől nehezen különböztethető meg. A kifejlett kabócák, a levelek szívogatása mellett, ősszel 1-2 cm átmérőjű hajtások kérgébe vágott mélyedésekbe helyezik el áttelelő tojásaikat. A többesével kialakított hosszirányú bemetszések hossza néhány mm, mélységük 2-3 mm. A tojásrakás helye általában megfeketedik. Bevágások miatt a hajtás víz- és tápanyagforgalma lassul, súlyosabb esetben leáll, ilyenkor az érintett vessző elhal, elszárad.
A bivalykabócának évente 1 nemzedéke fejlődik. Nyáron megjelenő kifejlett egyedei 6-10 mm hosszúak, zöld színűk kiváló rejtőzködést biztosít számukra a szintén zöld lombozatban. A kabóca nevében a „bivaly” elnevezés a fejlett elő-torára, és azon látható kiemelkedő szarvhoz hasonlító, két háromszög alakú képződményre (szarvra) utal. Élben záródó magas hátuk rövidebb, mint a testük. A zöld színű elő-tort fehér pontok tarkítják. Széles fejükön szemeik egymástól távol állóak. A nőstények kés pengéjéhez hasonlító tojócsövükkel képesek felhasítani a félfás vesszők kérgét tojásrakás előtt.
Telelésük a fertőzött vesszők vágásaiba helyezett petékkel történik. A tavasszal fejlődő bivalykabóca lárvák szürkés-barna színűek, oldalról lapítottak, hátuk felső élén tövisszerű kampók fejlődnek. Lágyszárú növényeken táplálkozó lárváik kedvelik az alacsony növekedésű pillangós virágúakat, hereféléket, valamint az útifüvet és a gyermekláncfüvet is. Nyár végére kifejlődő imágói párosodásuk, szaporodásuk, peterakásuk augusztus és október között várható.
A bivalykabóca lárvák fejlődését környezetük hőmérséklete szabályozza: 19–20 °C optimális számukra. 27–28 °C–nál magasabb hőmérséklet már káros a lárvákra, ahogyan az aszályos időszakok is. Az idei forró nyár felszaporodásának nem kedvezhetett.
Tápnövényei a kertekben is megtalálható gyümölcsfák (alma, cseresznye, körte, őszibarack, szilva stb.) és a szőlő mellett a dió, mogyoró, valamint díszfák, díszcserjék (nyár, hárs, orgona, som, tölgy stb.), továbbá zöldségnövények is. Kedveli a fiatal almafákat, azokra lehet veszélyes. Öntözött kertekben számítani lehet betelepedésükre, mivel ilyen helyen még aszályban is találnak zsenge tápnövényt.
A bivalykabóca elleni védekezés elsősorban a fertőzött, petéket tartalmazó, jellegzetes kárképet mutató vesszők kivágására és megsemmisítésére szokott irányulni. Téli metszési során a petéket tartalmazó, jellegzetesen „hasogatott” vesszők eltávolításával a bivalykabócák létszáma minimumra csökkenthető. Esetlegesen helyileg, foltokban felszaporodó, gradáló kifejlett kabócák ellen, rovarölő szeres lombpermetezés, bár ritkán, szükséges lehet. Ilyen esetekben a célzott, fertőzött foltokban végzett beavatkozás ajánlott még a peterakást megelőzően.