A beporzást segítő rovarok, többek között a méhek, tevékenysége nélkülözhetetlen, nélkülük számos növény nem fejleszt termést.

Termesztett növényeinknél előfordulnak olyan helyzetek, amikor a virágzó növényeket vagy magát a virágzatot kártevők vagy kórokozók támadják meg, veszélyeztetve a termések kifejlődésének lehetőségét. Ilyen indokolt esetekben, körültekintéssel végzett kémiai kezelésekkel szabad csak beavatkozni.

A virágzásban történő permetezés szervezetekre gyakorolt káros hatása régóta ismert, ezért a forgalmazott növényvédő szerek méhekre gyakorolt hatását engedélyeztetésük előtt vizsgálják és felhasználásukat ennek megfelelően, a beporzó rovarok védelme érdekében szabályozzák is. Vonatkozik ez a rovarölő szerek mellett a gombaölő és gyomirtó szerekre is.

A méhekre gyakorolt hatásuk alapján az alábbi kategóriákat állították fel:

  • Kifejezetten kockázatos, azaz méhekre kifejezetten veszélyes,
  • Mérsékelten kockázatos, azaz méhekre mérsékelten veszélyes,
  • Nem jelölésköteles, azaz méhekre nem veszélyes.

Kifejezetten kockázatos szereket virágzás alatt – virágnyílástól sziromhullásig – felhasználni TILOS. Ez nem csak a termesztett növényekre, hanem annak területén növő és virágzó aljnövényzetre, gyomokra is vonatkozik. A méhek a gyümölcsfákon kívül valamennyi virágzó egyéves lágyszárú növényt is látogatják, ilyenek lehetnek a gyomok, a sorközökbe vetett virágzó vadvirágok, de a szomszédos területeken növő virágzó növények is.

Méhpihenő

Ezek virágzó állapotában is tilos a gyümölcsfák permetezése az ebbe a csoportba tartozó szerekkel. Ide tartoznak a II. forgalmi kategóriába tartozó ismertebb rovarölő szerek közül az Affirm, Demetrina, Judo, Scatto, Sherpa, Verimark.

A Mérsékelten kockázatos és/vagy Nem jelölésköteles növényvédő szerek felhasználhatók termesztett növények virágzása alatt is károsítók (kártevők) ellen, az előírt feltételek betartásával. A jogszabály méhkímélő technológia néven ismerteti az alkalmazást: annak értelmében a permetezést a Mérsékelten kockázatos szereknél a szerek kijuttatását, a permetezést a méhek aktív repülési időszakát követően legkorábban egy órával szabad megkezdeni. A rendelet az engedélyezett időpont kezdetét a csillagászati naplemente előtt egy órában határozta meg, a permetezést legkésőbb 23 óráig be kell fejezni. Estétől reggelig, a méhek viráglátogatásának kezdetéig a kijuttatott permetek a növények felületén megszáradnak, ilyen állapotukban már nem mérgezőek a méhekre a vizsgálatok szerint. Házi kerti III. kategóriás rovarölő szerek közül a deltametrin hatóanyagúak (Decis, Deltam), a lambda-cihalotrin hatóanyagúak (K1, Kaiso, Karis, Karate zeon, Lambdex extra stb.), valamint a Laser-Duplo is ennek a csoportnak a tagja. A II. kategóriásak csoportjából pedig az Sumi-Alfa tartozik ide. A lehetséges veszélyek miatt csak valóban indokolt esetben szabad a permetezést vállalni és csak Méhkímélő technológiával szabad kijuttatni ezeket.

Virágporgyűjtés és beporzás együtt

Nem jelölésköteles (méhekre nem veszélyes) növényvédő szerekre nem vonatkozik kötelező előírás, korlátozás, a kiválasztott szer korlátozás nélkül használható virágzásban is, nappal is. Óvatosságból ezeknél is ajánlott megvárni a méhek aktív repülésének befejezését, az alkonyati órákat, és utána elvégezni a permetezést. Többek között az ismert rovar és atkaölő szerek közöl a következők tartoznak ebbe a csoportba: Coragen, Dipel, Helicovex, Mospilan, NeemAzal, Nissorun, Ortus, Pirimor, Runner, Teppeki stb. Általában a rovarölő szereknél áll fenn a virágzáskori felhasználás korlátozása vagy tiltása. Ezért a rovarölő szereknél nagyon fontos, hogy a szerek felhasználása előtt tanulmányozzuk a csomagolásukon olvasható előírásokat, melyek az interneten is megtalálhatóak.

A pitypangot is kedvelik a méhek

Vannak betegségek, például a virágfertőző monília, melynek fertőzése csonthéjasok virágzásának idejére esik. Olyan években, amikor a fa és a virágok nedvesek, magas a páratartalom (csapadékos az idő) csak megfelelően kiválasztott gombaölő szerrel, 2-3 alkalommal végzett permetezéssel lehet megelőzni a virágzat, később a hajtások fertőzését. Hasonlóan az őszibarack levélfodrosodás betegségénél – virágzáskor is – indokolt a kezelés. Ellenük és más gombabetegségek ellen virágzás alatt is engedélyezettek az alábbi gombaölő szerek: Amistar, Chorus, Fontelis, Kenja, Prolectus, Score, Signum, Switch, Teldor, Vitisan, virágzáskori felhasználásuk nincs korlátozva, nappal (világosban) is és virágzáskor is kijuttathatóak. A felsorolt gombaölő szerek a méhekre nem jelölés kötelesek, azaz nem veszélyes kategóriába tartoznak. Elővigyázatosságból ésszerű ennek ellenére velük a permetezést a késő délutáni, alkonyati órákra időzíteni.

Kajszibarack virág

A cikk címében feltett kérdésre a válasz: igen, lehet virágzásban is permetezni az engedélyezett növényvédő szerek felhasználására vonatkozó előírások szigorú betartásával, és indokolt, kárelhárítási céllal.

jojobetholiganbetholiganbet girişjojobetmeritkingmeritkingmeritkingmeritking girişmatbetmatbet girişegebetegebet girişpusulabetpusulabet girişmeritbet güncel girişultrabetmavibetmavibet girişaresbetmeritbet girişmeritbetmeritbetmeritbethiltonbetmatbetmatbet girişpusulabetpusulabet girişmeritbetmatbetmatbet girişmatbet güncel girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişmatbetmatbet girişmatbet güncel girişkavbetkavbet girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişjojobet girişholiganbetholiganbet girişholiganbet güncel girişholiganbet güncelpusulabetegebethotslotjojobetjojobetjojobet girişmatbetmatbet girişpusulabetpusulabet girişmatbetmatbet girişmatbet güncel girişjojobetjojobetjojobet girişjojobetbettiltmatbetmatbet girişmatbet güncelmatbetmatbet girişmatbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişcratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbet güncel girişkralbetpusulabetegebethotslotjojobet güncel girişjojobet güncelromabetromabet girişcratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbet güncel girişkingroyalkingroyal girişkingroyal güncel girişvaycasinovaycasino girişmeritking girişmeritking girişmadridbetmadridbet girişmeritking güncelpusulabetpusulabetegebetegebethotslothotslotvaycasinopusulabetpusulabetpusulabetpusulabetpusulabetpusulabetpusulabetpusulabetpusulabetjojobetjojobet girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişpadişahbetpadişahbet girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişjojobetjojobetmatbetmatbet girişmatbetmatbet girişjojobetcratosroyalbet