A vértetű elsősorban az almafákat fertőzi, az almafajták és alanyok között is van érzékenységben különbség. Díszalma fákon is gyakori fertőzése.

Ez a kártevő évente sok nemzedéket fejleszt, a fákon telel, elsősorban a sebeken, azok környékén vagy a vízhajtásokon, gyökérsarjakon. Szívó kártevő, ahol a hajtást, vesszőt szívogatja, ott a nyálától kis daganatok is fejlődnek a fás részeken.

VÉDEKEZÉS

A vértetvek elleni védekezés ideje a fák nyugalmi idejekor van. Kora tavasszal olajos lemosó permetezést javaslok, minden téli lemosó permetezésre ajánlott szer alkalmas erre, melynek olaj hatóanyaga van. (Biola, Vektafid, Vektafid R, Vegarep.

Ha később, a lombozat kifejlődésekor látja a fehér telepeket, azok megjelenésük elején permetezzen levéltetű elleni szerekkel pl. Pirimorral-ral. Ezt a kezelést előzze meg egy káliszappanos lemosás, ami a vértetvek hátán lévő gyapjas szövedéket feloldja, ezzel lényegesen jobb hatásfok érhető el a rovarölős kezeléskor. Több alkalommal szükség lehet védekezésre. Ne hagyja, hogy felszaporodjanak, mert ilyen állapotban már nehéz kiirtani.

A sűrű lomb, a túlzott nitrogén trágya adagolása a fák fogékonyságát növelik. A gyökérsarjakat és vízhajtásokat folyamatosan ki kell metszeni, mert oda szeretnek húzódni, valamint a fákon a sebeket kitakarítani és sebkezelővel befedni, mert azok a megbújó helyei. A megjelenő telepeket helyileg kell kezelni, nem érdemes a teljes koronát permetezni.

jojobetjojobet güncel girişdinamobetzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişjojobethiltonbethiltonbet girişhiltonbethiltonbet girişbetsmovebetsmove girişbetsmovebetsmove girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişbetciobetcio girişbetciobetcio girişbahiscasinobahiscasino girişbahiscasinobahiscasino girişpusulabetpusulabet güncel girişgalabetgalabet girişselcuksportscanlı maç izlemaç izletaraftarium24selçuksportsmeritkingmeritking girişmeritkingmeritking girişmeritkingmeritking girişmeritkingmeritking girişmeritkingmeritking girişsekabet girişsuperbetinsuperbetin giriştipobetsuperbetintipobet girişsuperbetin giriştipobettipobet girişholiganbetjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobet girişjojobet girişmarsbahismarsbahissuperbetinsuperbetin girişroyalbetroyalbet girişroyalbetroyalbet girişroyalbetroyalbet girişpadisahbetpadisahbet girişsuperbetinsuperbetin girişsuperbetinsuperbetin girişsuperbetinsuperbetin girişsuperbetinsuperbetin girişsuperbetinsuperbetin girişsuperbetinsuperbetin girişmarsbahismarsbahis girişmarsbahismarsbahis girişbetsmovebetsmove girişcasibom girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişbetrabetra girişbetrabetra girişholiganbetholiganbetholiganbet girişmadridbetmadridbet girişmadridbetmadridbet girişmadridbetmadridbet girişjojobetjojobet girişholiganbetholiganbet giriştürk ifşapashagamingpashagaming giriştaraftarium24selcuksportscanlı maç izlepashagamingtaraftarium24selcuksportscanlı maç izleimajbetimajbet girişimajbet güncel girişimajbetimajbet girişimajbet güncel girişimajbetimajbet girişimajbet girişimajbetimajbetimajbet girişimajbet güncel girişbetcupbetciopadişahbetpadişahbet girişpadişahbetpadişahbetpadişahbet girişpadişahbetpadişahbet girişimajbetimajbet girişgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabetgrandpashabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişdinamobet girişoyun hileleridinamobet güncelbetosferbetosfer girişbetosfer güncelbetosferbetosfer girişgrandpashabetgrandpashabetsekabet güncelholiganbetholiganbet girişholiganbet girişholiganbetholiganbetholiganbet adresjojobettrendbetjojobet